Promóció
Ez volt az aranykor? A 90-es évek legjobb focistái
Amikor még Ronaldo vezethette a labdát Paolo Maldinire, és Beckham vagy Del Piero lőtte a szabadrúgásokat.
Szerencsések vagyunk, hogy abban a korban élünk, amelyet nem olyan rég még Lionel Messi és Cristiano Ronaldo rivalizálása határozott meg. Nekem viszont mindig a kilencvenes-kétezres évek jelentik majd a futball aranykorát. Mert akkor találkoztam először ezzel a gyönyörű játékkal, és bár korábban is láttam már meccseket, az első igazán élénk emlékeket az 1998-as világbajnokságról őrzöm, arról a tornáról tudok élénken feleleveníteni olyan momentumokat, mint David Beckham kiállítása, Zinédine Zidane két fejes gólja, Brian Laudrup gólöröme vagy Laurent Blanc csókja Fabien Barthez kopasz fejére.
Persze minden korszaknak megvoltak, megvannak a maga zsenijei, Sárositól Puskáson és Pelén át Beckenbauerig, Cruyfftól Platiniig, és a jelen – vagy a jövő – is csodás Erling Haalanddal, Kylian Mbappéval, Vinícius Juniorral, na meg Szoboszlai Dominikkal. De nosztalgiázzunk együtt egy olyan kor legjobbjaival, ami már nem jön vissza többé, de ha tíz futballistát akarok megnevezni, rögtön húsz lesz, a húszból huszonöt, és nem lehet leállni.
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!Íme, a kilencvenes évek legjobb futballistái:
Camaróval akadtak fel a lépcsőn az ügyefogyott autótolvajok
Egy Chevy Camaróval rongyoltak be a szalon ajtaján, hogy onnan egy Dodge Challenger Hellcatet vigyenek el.
Sauron szeme Legóként is mindent lát
Gigantikus készletből építhetjük meg Mordor legmagasabb tornyát, amely szobánk látványos dísze lehet.
Rossz hír a csokiról: elszállt a kakaó ára – de miért?
Számos probléma játszik közre abban, hogy ilyen helyzetbe került az iparág. A csokoládé biztosan nem lesz olcsóbb.
El se hisszük! Sztárok, akik idén már 60. születésnapjukat ünneplik
Sokukon nem is látszik az öregedés! Íme azok a sztárok, akik 2024-ben ünneplik 60. születésnapjukat.
Autóápolási tippek: így tartsd autódat makulátlan állapotban
Az autód az életed fontos része, így természetes, hogy szeretnéd, ha mindig makulátlan állapotban lenne. De mit tehetsz ezért?
Leonardo DiCapriónak is vannak kedvenc filmjei, nem is akármilyenek!
Az Oscar-díjas színésznek érdemes lehet adni a szavára.