Deadpoolos gint dob piacra Ryan Reynolds
A színész hosszú évek óta résztulajdonosa az Aviation American Ginnek, most egy különleges kiadást álmodtak meg együtt.
Az idei év egyik legjobban várt filmje a Deadpool & Rozsomák, amelyben együtt játszik majd Ryan Reynolds és Hugh Jackman, akik a való életben nagyon jó barátok. Noha a jegyeladásokkal aligha lesznek gondok, azért minden lehetséges marketingeszközt igyekeznek bevetni a népszerűsítés érdekében. A legújabb eszköz pedig nem más, mint egy különkiadású gin.
Nem véletlenül esett a választás erre az italra, hiszen Reynolds 2018 óta résztulajdonosa az Aviation American Gin nevű cégnek. Azt mondja, a termékeket már korábban, az első Deadpool forgatásai során megismerte, azonban akkor túl kicsit volt még a vállalat, hogy beszálljon szponzorként a nagy filmes reklámkampányba. De azóta annyit fejlődött, hogy végre elkészülhetett egy ilyen kiadás.
Maga az ital a palackban változatlan, pontosan ugyanaz, amit a hollywoodi sztár – természetesen – a világ legjobbjának nevezett már korábban is a maga műfajában. A csomagolást, illetve a fekete üvegre kerülő címkét viszont egyedileg tervezte Maximum Effort és a Sandstrom Partners. Állítólag minden egyes címkére másféle Deadpool-ikon került, ezzel is egyedivé és szinte gyűjtőivé téve azokat.
Megvenni csak nyártól lehet majd a Deadpool ihlette gint, így jelenleg még azt sem tudni pontosan, drágább lesz-e, és ha igen, mennyivel egy sima Aviationhöz mérten. Az időzítés nyilván nem véletlen, a mozikba július 25-én érkezik meg a sajátos humorú és munkamódszerű képregényhős újabb kalandja.
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!Nem Ryan Reynolds az egyetlen, aki ebben az iparágban is otthonosan mozog:
Milliárdokat ért az F1-legenda, Jody Scheckter autógyűjteménye
Jody Scheckter saját kollekciójának tizenkét darabját kínálta eladásra, 1979-es világbajnok Ferrariján kaszált a legtöbbet.
A legújabb nyaralási őrület a sportturizmus
Talán nem is annyira nagy újdonság, de most újra felfutóban van ez az utazási forma.
A pokol kapuja: a sziget, amely még James Bond-filmben is szerepelt
Hasima egy elhagyatott sziget, amely Japánhoz tartozik – sötét múltja van, mintegy 1300 ember lelte itt halálát.
100 milliós Rolls-Royce-szal erősített a miami rendőrség
Mindenkit megnyugtatnak: az adófizetőknek egyetlen forintjába sem került az autó.
Ok nélkül ütötték meg Steve Buscemit, kórházba került
A színész gyanútlanul sétált New York utcáin, amikor egy ismeretlen különösebb előzmények nélkül behúzott neki.
A lapostető előnyei és hátrányai
A lapostető nem véletlenül számít az egyik legkedveltebb építészeti megoldásnak napjainkban. Építkezés előtt állóknak mindenképpen érdemes ismerniük az előnyeit és a hátrányait, hogy jó döntést tudjanak hozni.