Dűne akkor és most: kinek állt jobban a szerep?
Az idei év egyik legnagyobb filmsikere a Dűne: Második rész, ám Frank Herbert regényét már negyven éve is feldolgozták.
Még javában játsszák a mozik a Dűne: Második részét, és a jelek szerint Denis Villeneuve sci-fi kalandfilmjét érdemes is megnézni, hiszen a kritikusok többsége is pozitívan írt róla, valamint a kasszáknál is több mint félmilliárd dollárt hozott eddig világszerte, amivel 2024 eddigi legjobban teljesítő filmje. Olyan sztárokat láthatunk benne a teljesség igénye nélkül, mint Timothée Chalamet, Zendaya, Austin Butler vagy Javier Bardem.
A Villeneuve-féle Dűne első része 2021-ben jött ki, azonban az alapjául szolgáló Frank Herbert-regényt már korábban is feldolgozták. Nem is akárki: David Lynch, és az ő 1984-es alkotása is elég nagy sztárparádénak számított. A negyven évvel ezelőtti és a mostani változat között persze számos nagy különbség van, a réginek például Mexikóban forgatták a sivatagi jeleneteit, míg a legfrissebbnél Abu-Dzabiban, Olaszországban, valamint Namíbiában is forogtak a kamerák. És persze a szereplőgárda is alaposan kicserélődött, még ha voltak is olyan visszatérők, akik esetleg a végső vágatban már nem szerepelnek.
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!De nézzük, az 1984-es és a 2024-es Dűne-filmekben hogy néztek ki a karakterek. Szerinted kinek állt jobban az adott szerep?
Ha más sci-fik is érdekelnek, ezeket nem érdemes kihagyni:
Leonardo DiCapriónak is vannak kedvenc filmjei, nem is akármilyenek!
Az Oscar-díjas színésznek érdemes lehet adni a szavára.
Negyven éve nem mozdult, most feltámadhat ez a garázslelet Mustang
Ha van amerikai autó, amelyre nagyon lehet vágyni, akkor a Mustang biztosan egy ezek közül. Talán még ilyen állapotban is.
Daniel Radcliffe elmondta, melyik Harry Potter karaktert játszaná el
A hét filmben ő alakította a címszereplőt, de ha most kellene választania, van két szereplő, akinek a bőrébe szívesen bújna.
Alabamában már börtön jár a laboratóriumi húsokért
Mind a gyártásuk, mind a forgalmazásuk törvénybe ütközik, elég komolyan büntetik.
Amit szinte senki sem szúrt ki! 9 ikonikus filmjelenet, amit egész egyszerűen egy másik filmből másoltak
Nem is gondolnánk, hogy a filmgyártás történetében számos olyan jelenet van, amit már több alkotásban is láttunk!
Marco Rossi kihirdette: itt a keret az Európa-bajnokságra
Nagy meglepetések nincsenek, de két kérdőjel azért még akad a magyar csapat Eb-keretében.