Ezért utasította vissza Harrison Ford Scorsesét
A Cape Fear – A rettegés foka című filmben kapott volna szerepet, csak nem azt, amit hajlandó lett volna eljátszani.
Az 1962-es Cape Fear egy zseniális pszichotriller, amely John D. MacDonald regényéből, a The Executionersből készült Gregory Peck és Robert Mitchum főszereplésével. A sztori szerint a börtönből éppen kiszabadult bűnöző, Max Cady (Mitchum) terrorizálni kezdi ügyvédjét, Sam Bowdent (Peck) és családját. Ennek a mozinak készítette el a remake-jét, vagy ha úgy tetszik, a könyv egy újabb feldolgozását Martin Scorsese 1991-ben (magyar cím: Cape Fear – A rettegés foka).
Ebben a produkcióban nem volt kérdés, hogy a pszichopata bűnöző, Cady szerepét Robert De Niróra osztja a rendező, ez már a hetedik közös munkájuk volt, és De Niro Oscar-jelölést is kapott alakításáért. Korábban sem voltak idegenek tőle a rosszfiúk karakterei. Az viszont, hogy ki lesz a jófiú, vagyis Bowden, egy ideig kérdéses volt. Scorsese eredetileg Harrison Fordot szerette volna, azonban a színész egészen érdekes okkal dobta vissza a felkérést.
Azért mondott nemet, mert már elege volt a pozitív figurákból – őt ugye leginkább Indiana Jonesszal és Han Solóval szokás azonosítani –, és inkább bújt volna valami gonosztevő bőrébe. Ő maga így emlékezett vissza Scorsese megkeresésére a The Irish Timesnak adott interjúban:
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!„Az egyetlen alkalom [amikor felmerült, hogy rosszfiút játszom], akkor volt, amikor Martin Scorsese megcsinálta a Cape Feart. Bob De Niróra bízta, hogy kérjen meg engem, játsszam el az ügyvédet. Azt mondtam De Nirónak, csakis akkor érdekel a film, ha ő alakítja az ügyvédet, és én kapom az ő szerepét. De persze nem akarta átadni.”
Vagyis Ford a pszichopata Max Cady szerepét akarta magának, de soha nem fogjuk megtudni, mennyire állt volna jól neki a gonoszság. Ugyanis másodjára is csak Bowdent ajánlották fel neki, ő pedig köszönte, de nem kérte. Helyette Nick Nolte-ra esett a választás, a film pedig a kasszáknál és a kritikusoknál is jól teljesített.
Marco Rossi kihirdette: itt a keret az Európa-bajnokságra
Nagy meglepetések nincsenek, de két kérdőjel azért még akad a magyar csapat Eb-keretében.
Heti AKCIÓ: 5 termék, amit most szuper áron szerezhetsz be a Notino oldalán
Ezen a héten is hozunk pár olyan terméket, amiket talán könnyen és szívesen építesz be a szépségápolási rutinodba.
Milliárdokat ért az F1-legenda, Jody Scheckter autógyűjteménye
Jody Scheckter saját kollekciójának tizenkét darabját kínálta eladásra, 1979-es világbajnok Ferrariján kaszált a legtöbbet.
A legújabb nyaralási őrület a sportturizmus
Talán nem is annyira nagy újdonság, de most újra felfutóban van ez az utazási forma.
A pokol kapuja: a sziget, amely még James Bond-filmben is szerepelt
Hasima egy elhagyatott sziget, amely Japánhoz tartozik – sötét múltja van, mintegy 1300 ember lelte itt halálát.
100 milliós Rolls-Royce-szal erősített a miami rendőrség
Mindenkit megnyugtatnak: az adófizetőknek egyetlen forintjába sem került az autó.