Promóció
Beckham megmutatta: ilyen limitált órákat kapnak Messiék
A svájci Tudor lett az Inter Miami hivatalos partnere, természetesen a csapatszínekhez passzoló órákat kapnak a játékosok.
Hivatalosan is bejelentették a felek, hogy a svájci Tudor óragyártó lesz az Inter Miami futballcsapatának partnere – ez nem túl nagy meglepetés, mivel a klub egyik tulajdonosa, David Beckham már 2017 óta a Tudor nagykövete. Azonban a nagy hír mellé kapásból érkezett egy limitált szériás óra is, méghozzá a Black Bay Chronograph alkalomhoz igazított kivitele.
A 41 milliméteres rozsdamentes acéltokba ezúttal rózsaszín számlap került, fekete segédszámlapokkal – nem véletlenül, hiszen az Inter Miami színösszeállítása is rózsaszín-fekete. A fekete lünetta anodizált alumínium. A szíj a tokkal harmonizál színében és anyagában. A tok pedig a Tudor saját MT5813-as, hetvenórás járástartalékkal. Az együttműködés keretében természetesen a futballisták lesznek az elsők, akiknek a csuklóján feltűnik az óra, de limitált példányszámban a nagyközönség számára is megvehető, mintegy kétmillió forintos áron.
A hazai mérkőzéseken, a Chase Stadium reklámtábláin természetesen feltűnnek majd a Tudor reklámjai, és azt sem nehéz kitalálni, milyen órákról olvashatják le az időt a létesítménybe látogató szurkolók.
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!Nézd meg jobban az Inter Miaminak szánt Tudort:
Leonardo DiCapriónak is vannak kedvenc filmjei, nem is akármilyenek!
Az Oscar-díjas színésznek érdemes lehet adni a szavára.
Negyven éve nem mozdult, most feltámadhat ez a garázslelet Mustang
Ha van amerikai autó, amelyre nagyon lehet vágyni, akkor a Mustang biztosan egy ezek közül. Talán még ilyen állapotban is.
Daniel Radcliffe elmondta, melyik Harry Potter karaktert játszaná el
A hét filmben ő alakította a címszereplőt, de ha most kellene választania, van két szereplő, akinek a bőrébe szívesen bújna.
Alabamában már börtön jár a laboratóriumi húsokért
Mind a gyártásuk, mind a forgalmazásuk törvénybe ütközik, elég komolyan büntetik.
Amit szinte senki sem szúrt ki! 9 ikonikus filmjelenet, amit egész egyszerűen egy másik filmből másoltak
Nem is gondolnánk, hogy a filmgyártás történetében számos olyan jelenet van, amit már több alkotásban is láttunk!
Marco Rossi kihirdette: itt a keret az Európa-bajnokságra
Nagy meglepetések nincsenek, de két kérdőjel azért még akad a magyar csapat Eb-keretében.