Promóció
Hessteg vanlife: így él válása után Jason Momoa
A népszerű színész és felesége kétévnyi különélés után idén hivatalosan is véglegesítette válását.
Jason Momoa és – immár csak volt – felesége, Lisa Bonet 2005-ben ismerkedett meg, noha csak sokkal később, 2017-ben házasodtak össze. Két közös gyermekük született, Momoa pedig igyekezett jó mostohaapaként részt venni Bonet előző házasságából született lányának, Zoë Kravitznek az életében is. A pár azonban 2022-ben bejelentette, hogy különköltöztek, a válást idén év elején véglegesítették.
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!Kapcsolatuk állítólag a sok külön töltött idő miatt siklott ki, valamint bizonyos, az életszemléletet érintő véleménykülönbségek is hozzájárultak. Konkrétan az, hogy Momoa szeret úton lenni, kedveli a kalandokat, Bonet ezzel szemben már csöndesebb életre vágyott olvasással, írással, főzőcskézéssel. Viszont a válás teljes egyetértésben zajlott, gyermekeik felügyeletét is közösen gyakorolják majd.
Miután Momoa kiköltözött a családi otthonból, nem vett azonnal fényűző luxusvillát – noha vélhetően könnyedén megtehetné –, hanem több szemtanú egybehangzó állítása szerint lakóautójába tette át székhelyét. Később ezt maga is megerősítette. Nem egy hétköznapi darabról van szó ugyanakkor, hanem egy 750 ezer dollárt, azaz úgy 260 millió forintot érő Earth Roamer XV-LTi-ről, ami jó eséllyel sokkal felszereltebb, mint egy átlagos budapesti garzon.
Ez a lakóautó már szolgálja néhány éve a sztárt, sokszor előfordul, hogy szállodák helyett inkább ebben húzza meg magát egy-egy forgatás idején. Aligha érzi magát kényelmetlenül benne, hiszen fiatalabb korában is bírta az ilyesmit, sőt egy barátjával Írországot is úgy fedezték fel, hogy beültek egy ütött-kopott furgonba, bedobtak két matracot, és elindultak. Ehhez képest az Earth Roamer elképzelhetetlen luxus.
Amúgy korábban már engedett betekintést a lakóautós életbe, igaz, azon a videón egy másik jármű látható:
Nemrég még ő maga is azon viccelődött, hogy válása után hajléktalan lett, de egyébként a hírek szerint a lakóautója mindössze néhány kilométernyire szokott parkolni eddigi otthonától.
Ezek a helyek Európa rejtett gyöngyszemei – magyar is van köztük
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Camaróval akadtak fel a lépcsőn az ügyefogyott autótolvajok
Egy Chevy Camaróval rongyoltak be a szalon ajtaján, hogy onnan egy Dodge Challenger Hellcatet vigyenek el.
Sauron szeme Legóként is mindent lát
Gigantikus készletből építhetjük meg Mordor legmagasabb tornyát, amely szobánk látványos dísze lehet.
Rossz hír a csokiról: elszállt a kakaó ára – de miért?
Számos probléma játszik közre abban, hogy ilyen helyzetbe került az iparág. A csokoládé biztosan nem lesz olcsóbb.
El se hisszük! Sztárok, akik idén már 60. születésnapjukat ünneplik
Sokukon nem is látszik az öregedés! Íme azok a sztárok, akik 2024-ben ünneplik 60. születésnapjukat.
Autóápolási tippek: így tartsd autódat makulátlan állapotban
Az autód az életed fontos része, így természetes, hogy szeretnéd, ha mindig makulátlan állapotban lenne. De mit tehetsz ezért?