Promóció
3D nyomtatóból esik ki a Louis Vuitton legújabb cipője
Első ránézésre furcsa, de másodikra sem éppen szép. Viszont újításnak tökéletes.
A Louis Vuitton Hongkongban rendezett Pre-Fall 2024 divatbemutatója azért fontos esemény, mert először tartották férfi kollekció premierjét a városban. Meg azért is, mert az idén kinevezett új kreatívigazgató, a zenész Pharrell Williams második show-járól van szó, az elsőnek Párizs adott otthont még a nyáron. A divatház ezúttal is több érdekességet tárt az érdeklődők elé, de az egyik legfurcsább a 3D nyomtatással készült cipőjük, amelynek gyártását a Zellerfeld végzi.
A márka lábbelijeinek tervezéséért felelős vezető, Matthias Patillon az Instagramra is felrakott egy fotót az LV Cobra nevet viselő cipőről, amely lényegében egy darabból áll, nem pedig külön felsőrészből, talpból és egyéb megszokott elemekből. Felületén többféle textúra is megfigyelhető. Fölül szellőzőket is elhelyeztek rajta, és persze az LV Monogram mintája is felkerült rá. A színeket illetően egyelőre törtfehéret és feketét lepleztek le.
Első ránézésre szépnek azért véletlenül sem nevezném, elég erős Crocs-hatást sugároz, de egészen biztosan meglesz a saját vásárlóközönsége. Egyelőre azonban nem közölték, mikor dobják piacra.
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!Kitesznek magukért a gyártók, ha a Formula-1-es partnereiknek készítik az órákat
Ahol a legjobban számít a pontosság, az idő és a precizitás, ott a helye ezeknek a márkáknak.
Ez az összetevő fontos fegyver a demencia elleni harcban
Étrendünknek kulcsszerepe van egészségünk alakulásában, akár mentális téren is.
Harminc évvel a film után újra kiadták Forrest Gump cipőjét
A filmben látott Nike Cortez hat esztendeje járt utoljára a piacon, most pillanatok alatt elkapkodták.
Sokkoló merényletek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Brad Pitt hónapokig edzett, hogy versenyautót vezessen új filmjében
Őrületes pénzből készül el az alkotás, amelyben veterán Formula–1-es pilótát alakít. Már premierdátum is van.
Akkor és most: Így néznek ki ma a múlt szexszimbólumai
Egykor őket tartották a világ legjobb nőinek. Mutatjuk, hogyan változtak az évek alatt a múlt szexszimbólumai!