Promóció
Vadász lőhette meg meccs közben az ír focistát
Eleinte nem tűnt túl meggyőzőnek a kijelentés, hogy senki nem látott semmit, de így azért hihetőbb.
A Tipperary County Rearcross Football Club és a Ballymackey Football Club az ír labdarúgás egy elég alacsony osztályában mérkőzött egymással január első hétvégéjén. Annyira alacsony osztályban, hogy aligha számolt volna be a meccsükről akár az országos, akár a világsajtó, hacsak nem történik valami nagyon szokatlan és megdöbbentő. De történt: a Tipperary játékosát, Donnacha O’Brient a második félidő tizedik percében lövés érte a karján. Mármint nem labdával, hanem fegyverrel találták el.
Az ijesztő jelenetsor aztán azzal folytatódott, hogy a mentők kezelésbe vették a 32 éves focistát, majd a kórházba siettek vele. Szerencsére nem lett nagyon nagy a baj, nem sokkal később már maga O’Brien is viccelődött azzal, hogy éppen kapura akart lőni, amikor őt lőtték meg. Az ellenfél edzője, Michael Collins viszont riadalmának adott hangot a The Irish Sun cikkében, mielőbbi felépülést kívánva fejtette ki, hogy ilyesmire aztán végképp nem lehet számítani a pályán. Hozzátette, hogy csapataik gyakran találkoznak, mindössze 45 perces autóútra vannak egymástól, a Tipperarynél jó fej emberek vannak, és a létesítményeik is klasszak.
A pályáról nyilvánvalóan azonnal leparancsolták a játékosokat, mindenki nagyon megijedt, nem lehetett tudni, honnan érkezett a lövés. Abból persze, hogy mindenki azt állította, nem látott semmit, akár arra is lehetne következtetni, hogy csak nem szerettek volna belekeveredni valamilyen konfliktusba, azonban a nyomozás jelenlegi állása szerint a rendőrök arra gyanakodnak, hogy a közeli erdőben adhatta le a lövést egy vadász, és a szerencsétlenül eltévedt lövedék fúródhatott a játékos karjába. Arrafelé ugyanis gyakori a szarvasvadászat. Ugyanakkor továbbra is folyik az eljárás, és igyekeznek információt szerezni arról, ki vadászhatott arrafelé, amikor bekövetkezett a baleset.
Bár végül mondhatjuk szerencsésnek is a kimenetelt, hiszen O’Brien nem került életveszélybe, sőt már a kórházból is kiengedték, azért nem szabad elfelejteni, hogy sokkal súlyosabb következményei is lehettek volna a lövésnek, ha létfontosságú szervet ér.
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!Ezek a helyek Európa rejtett gyöngyszemei – magyar is van köztük
Nemcsak a legismertebb és legfelkapottabb helyszínek nyújthatnak nagyszerű kikapcsolódási lehetőséget.
Camaróval akadtak fel a lépcsőn az ügyefogyott autótolvajok
Egy Chevy Camaróval rongyoltak be a szalon ajtaján, hogy onnan egy Dodge Challenger Hellcatet vigyenek el.
Sauron szeme Legóként is mindent lát
Gigantikus készletből építhetjük meg Mordor legmagasabb tornyát, amely szobánk látványos dísze lehet.
Rossz hír a csokiról: elszállt a kakaó ára – de miért?
Számos probléma játszik közre abban, hogy ilyen helyzetbe került az iparág. A csokoládé biztosan nem lesz olcsóbb.
El se hisszük! Sztárok, akik idén már 60. születésnapjukat ünneplik
Sokukon nem is látszik az öregedés! Íme azok a sztárok, akik 2024-ben ünneplik 60. születésnapjukat.
Autóápolási tippek: így tartsd autódat makulátlan állapotban
Az autód az életed fontos része, így természetes, hogy szeretnéd, ha mindig makulátlan állapotban lenne. De mit tehetsz ezért?