Promóció
Mi kerül hétmilliárd forintba ezen az órán?
20 millió dollárba, azaz átszámítva közel 7 milliárd forintba kerül a Jacob & Co. által bemutatott karóra. Nézzük meg, mit tud, amiért villámgyorsan el fog kelni.
A genfi Watches and Wonders-en mutatták be a Jacob & Co. egészen súlyos újdonságát, mely 20 millió dollárba, azaz körülbelül 7 milliárd forintba kerül. A karóra érdekessége, hogy szinte az egészet nagyméretű, sárga gyémántok borítják, melyeknek beszerzése, metszése és az arany foglalatba illesztése önmagában is nagyon körülményes feladat, és akkor még a csontvázasított, tourbillonos óraszerkezetről nem is esett szó.
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!Állítólag az óra elkészítéséhez három és fél év kellett, és ennek az időnek a nagy része azzal telt, hogy elegendő mennyiségű, színre és minőségű megfelelő sárga gyémántot vadásztak össze, melyek aztán beborítják az egész órát, beleértve a szíjat, a tokot, a lünettát és a szerkezet hídjait. A Jacob & Co-nál egy 10 fős csapat dolgozott a drágakövek beszerzésén, válogatásán és vágásán - állítólag ki is ürítették a világ sárga gyémánt tartalékát, ezek ugyanis rendkívül ritka kövek.
A cég drágakövekkel foglalkozó szakértője emondta, hogy fehér gyémántból több százas tételben lehet vásárolni minden gond nélkül, viszont a "Billionaire Timeless Treasure" fantázianevű órához használt sárgákból legjobb esetben is csak két-három darabot tudtak egyszerre szerezni.
Miután összevásárolták az összesen 880 karátnyi drágakövet, a cég specialistái méretre vágták őket, így összesen 425 sárga gyémánt került az órára, melyek össztömege alig 217 karát maradt.
A kövek rögzítése is az ékszerész szakma csúcsát jelenti, hiszen olyan szorosan illeszkednek egymáshoz, hogy első pillantásra úgy néz ki az óra, mintha a kövek egymáshoz lennének kapcsolva. Ehhez jött még hozzá 76 darab tsavorit - ez ugyanaz a ritka drágakőfajta, amit a Cristiano Ronaldo órájáról is ismerhetünk.
A Jacob & Co. játékos humorát igazolja, hogy ha a zafír hátlap foglalatát megnézzük, látjuk hogy a "Billionaire" szó O betűjébe egy mosolygós fejet rajzoltak - hátha valaki szomorú lenne egy hétmilliárdos órával a csuklóján.
Valószínűleg ez a darab gyorsan gazdára fog találni, a Jacob & Co. korábbi, hatalmas drágakövekkel rogyásig rakott modelljeit is elkapkodták - hasonlót hord rendszeresen Dj Kaled és a boxlegenda Floyd Mayweather is - utóbbi elmondta, hogy 18 millió dollárt fizetett annak idején az óráért.
Nézd meg alaposan az órát a galériánkban!
Kitesznek magukért a gyártók, ha a Formula-1-es partnereiknek készítik az órákat
Ahol a legjobban számít a pontosság, az idő és a precizitás, ott a helye ezeknek a márkáknak.
Ez az összetevő fontos fegyver a demencia elleni harcban
Étrendünknek kulcsszerepe van egészségünk alakulásában, akár mentális téren is.
Harminc évvel a film után újra kiadták Forrest Gump cipőjét
A filmben látott Nike Cortez hat esztendeje járt utoljára a piacon, most pillanatok alatt elkapkodták.
Sokkoló merényletek: 10 híres történelmi alak, akit lelőttek
Borzasztó, mikor valaki kioltja egy másik ember életét. Az ismert emberek halála mindig nagyobb figyelmet kap, de ez teljesen érthető: most összegyűjtöttük azokat az eseteket, mikor lelőttek egy hírességet.
Brad Pitt hónapokig edzett, hogy versenyautót vezessen új filmjében
Őrületes pénzből készül el az alkotás, amelyben veterán Formula–1-es pilótát alakít. Már premierdátum is van.
Akkor és most: Így néznek ki ma a múlt szexszimbólumai
Egykor őket tartották a világ legjobb nőinek. Mutatjuk, hogyan változtak az évek alatt a múlt szexszimbólumai!