Promóció
Kiterjesztett valósággal jön az Oppo okosszemüvege
Egy kis mesterséges intelligenciával is felütik az Air Glass 3-at.
A kínai Oppo is komolyan gondolja a mesterséges intelligencia bevezetését kütyüibe, ezt a törekvést pedig jól mutatja a Mobil Világkongresszuson bemutatott Air Glass 3 okosszemüveget. Egyelőre csak prototípusról van szó, de a funkciói izgalmasak, miközben a kinézete nem sokban tér el egy sima szemüvegétől.
Az Air Glass 3-at akár egész nap viselhetjük, miközben a telefonunkhoz csatlakozik, és a kiterjesztett valóság lehetőségeit kihasználva elénk vetíti a digitális tartalmakat. Ez lehet akár egy térkép, amivel a navigációt segíti, de megnézhetjük rajta a beérkező üzeneteinket is, a keret két oldalán pedig gombok is helyet kaptak, amelyekkel akár hívást is tudunk fogadni.
További érdekesség a mesterséges intelligencia alkalmazása: ehhez a cég saját nagy nyelvi modelljét, az AndesGPT-t használja, és a hangasszisztens támogatásában kap szerepet. Ez a szolgáltatás most még csak Kínában elérhető, de segíthet a keresésekben és akár olyan összetettebb feladatok megoldásában is, mint egy utazás megtervezése.
Az Oppónál hisznek abban, hogy az okosszemüveg a jövő, és az eszköz természetéből, tulajdonságaiból adódóan kiváló kiegészítője egy okostelefonnak. Mindössze ötven grammot nyom, így a viselése sem fárasztó. Arról ellenben még nem esett szó, mikor és milyen áron tervezik megkezdeni a forgalmazást, de mivel ez még nem szériamodell, jó eséllyel ez odébb van.
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!Leonardo DiCapriónak is vannak kedvenc filmjei, nem is akármilyenek!
Az Oscar-díjas színésznek érdemes lehet adni a szavára.
Negyven éve nem mozdult, most feltámadhat ez a garázslelet Mustang
Ha van amerikai autó, amelyre nagyon lehet vágyni, akkor a Mustang biztosan egy ezek közül. Talán még ilyen állapotban is.
Daniel Radcliffe elmondta, melyik Harry Potter karaktert játszaná el
A hét filmben ő alakította a címszereplőt, de ha most kellene választania, van két szereplő, akinek a bőrébe szívesen bújna.
Alabamában már börtön jár a laboratóriumi húsokért
Mind a gyártásuk, mind a forgalmazásuk törvénybe ütközik, elég komolyan büntetik.
Amit szinte senki sem szúrt ki! 9 ikonikus filmjelenet, amit egész egyszerűen egy másik filmből másoltak
Nem is gondolnánk, hogy a filmgyártás történetében számos olyan jelenet van, amit már több alkotásban is láttunk!
Marco Rossi kihirdette: itt a keret az Európa-bajnokságra
Nagy meglepetések nincsenek, de két kérdőjel azért még akad a magyar csapat Eb-keretében.