Autó helyett most okostelefont mutatott a Polestar

Autó helyett most okostelefont mutatott a Polestar

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Következő elektromos autójuk csak jövőre jön, de addig is itt egy mobil.

A Polestar egy meglehetősen fiatal autómárka, 2017-ben önállósodott a Volvo háztáji tuningcégéből, bár továbbra is a svédek fennhatósága alatt maradt. Éppen idén év elején jelentette be a Volvo, hogy immár nem finanszírozza tovább a működést, legyen az inkább az anyavállalat, a kínai Geely dolga. Ettől persze még nem áll meg az élet, a tavaly év végén leleplezett Polestar 5 villanyautót például jövőre kezdik gyártani. Addig viszont itt egy vadiúj okostelefon tőlük.

Elsőre furcsán hangzik, de fordítva már tudjuk, hogy működik a dolog: a Xiaominak először a mobiljait ismertük meg, idén pedig elkezdték első autójuk forgalmazását, ráadásul az SU7 igen jól is fogy, ha lehet hinni a hivatalos kommunikációnak. Márpedig visszafelé egyszerűbb műveletnek tűnik, fejlett infotainment rendszerekkel megpakolt autók után a telefongyártás már-már ujjgyakorlat lehet.

Persze nem az autógyártásban dolgozó mérnökök álltak neki hirtelen, hanem a szintén a Geely érdekeltségébe tartozó Xingji Meizuval fogtak össze. Egyelőre sok mindent nem tudni a készülékről, de az biztos, hogy egy igen vékony kávájú, legalább 6,5 colos, 21:9 képarányú mobillal van dolgunk. Természetesen központi kérdés volt, hogy a Polestar autókkal jól kommunikáljon, így állítólag a telefonon éppen futó alkalmazások azonnal megnyílnak a járművek fedélzeti rendszerén is, amikor beindítjuk a kocsit.

Egyelőre csak Kína közösségi médiájában, a Weibón osztottak meg pár képet, de a napokban megtartják az ottani hivatalos bemutatót is. Azt nem tudni, hogy globális modellnek szánják-e a készüléket, és ha igen, a világ többi részén mikor indul a forgalmazás.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Nézd meg a galériában!

Galéria / 5 kép

Polestar okostelefon

Megnézem a galériát

Videók

Kép
Stílus

Nem is egy, rögtön három Omegát villantott Barry Keoghan a Met-gálán

Az ír színész mindkét csuklójára, de még mellényzsebébe is jutott egy különleges darab. Azért a többiek sem spóroltak.

Kép
Jármű

Az 1.9 TDI tényleg örök: egymilliót futott a magyar oktatóautó

A most 82 éves Marika néni még 2007-ben vette a Volkswagen Jettát, amely ma is pöccre indul.

Kép
Tech

Ezek a világ legértékesebb vállalatai

Néhány cég esetén olyan pénzekről van szó, ami emberi mércével felfoghatatlan.

Kép
Életmód

Egyre nagyobb az átlagos péniszméret – de nem biztos, hogy ez jó

A kutatók 1942 és 2021 közötti adatokat vetettek össze, mintegy 56 ezer férfi jellemzőit elemezték.

Kép
Szórakozás

Tom Stoltman lett a világ legerősebb embere

Immár harmadszor nyerte meg a viadalt, és minden esélye megvan, hogy beérje a csúcstartót.

Kép
Szórakozás

A nézők döntöttek: ennek a sorozatnak a legjobb a főcímzenéje

Klasszikus, modern és animációs kategóriában ment a verseny, aztán jött a szuperdöntő.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!