Ordas kamu a neten terjedő kép a szakállas skót Batmanről

A szakállas skót Batman
Forrás: Foto Marvellini

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

A képhez kétféle háttértörténetet is költött az internetes folklór, de egyik sem igaz.

A fenti fotóba nem nehéz beleütközni, ha az ember sokat szörfözik az interneten. Látszólag egy meglehetősen régi kép egy furcsa, denevérmaszkos férfiról, akinek ősz szakálla van, és mintha testalkata is valamivel kerekebb lenne, mint az általunk filmekből ismert álarcos igazságosztóé. A képaláírások szerint éppen ő ihlette meg Bob Kane-t és Bill Fingert, akik a harmincas évek végén megteremtették Batmant. Csakhogy ez azért nem pont így van.

A neten keringő háttérsztori úgy szól, hogy a képen egy Wayne Bruce nevű skót férfi szerepel – már ez önmagában érdekes, hiszen Batman civilben Bruce Wayne-ként ismert. Emberünk viszont jóval korábban, az 1800-as években élhetett, I. Róbert skót király (Robert the Bruce) leszármazottjaként arra használta fel örökségét, hogy maszkot húzva harcoljon a bűn ellen. Sőt, odáig is megy az elképzelés, hogy még Gotham városát is Glasgow-ról mintázták.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!
A skót kamu-Batman
forrás: Foto Marvellini
Igen hiteles megvalósítás, de sajnos kamu

Van azonban egy másik történet is. Eszerint nem skót, hanem amerikai a képen szereplő bűnüldöző, méghozzá egy New York-i hentes, Bill Smith, aki 1892-ben legyűrte a tőle lopni akaró tolvajt. Bíróság elé állították, ám a bíró szimpatizált vele és felmentette. Ezen felbuzdulva kezdett a rosszfiúk hajkurászásába. Minden helyi hallott róla, éjszakánként lépett fel az igazság érdekében.

A Sportskeeda nevű portál viszont kinyomozta, hogy a kép valójában nem annyira régi, mint amilyennek tűnik. A művészi fotómanipulálással foglalkozó, és gyakran hasonlóan antik stílusú, de oda nem illő részleteket is tartalmazó képeket készítő Foto Marvellini alkotta meg a Batbarbone-t, méghozzá 2012-ben. További munkáikba itt lehet belenézni. Tehát a fenti két eredettörténet bár nagyon izgalmas, de hamis.

Videók

Kép
Stílus

Nem is egy, rögtön három Omegát villantott Barry Keoghan a Met-gálán

Az ír színész mindkét csuklójára, de még mellényzsebébe is jutott egy különleges darab. Azért a többiek sem spóroltak.

Kép
Jármű

Az 1.9 TDI tényleg örök: egymilliót futott a magyar oktatóautó

A most 82 éves Marika néni még 2007-ben vette a Volkswagen Jettát, amely ma is pöccre indul.

Kép
Tech

Ezek a világ legértékesebb vállalatai

Néhány cég esetén olyan pénzekről van szó, ami emberi mércével felfoghatatlan.

Kép
Életmód

Egyre nagyobb az átlagos péniszméret – de nem biztos, hogy ez jó

A kutatók 1942 és 2021 közötti adatokat vetettek össze, mintegy 56 ezer férfi jellemzőit elemezték.

Kép
Szórakozás

Tom Stoltman lett a világ legerősebb embere

Immár harmadszor nyerte meg a viadalt, és minden esélye megvan, hogy beérje a csúcstartót.

Kép
Szórakozás

A nézők döntöttek: ennek a sorozatnak a legjobb a főcímzenéje

Klasszikus, modern és animációs kategóriában ment a verseny, aztán jött a szuperdöntő.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!