Patrick Stewart Star Trek-jelmeze komoly problémákat okozott a színésznek
Sir Patrick Stewart Grammy-díjas brit színész a BBC Radio 1 műsorában nyilatkozott róla, hogy a Star Trek sorozat Picard kapitányaként milyen megpróbáltatásokat kellett kiállnia a forgatásokon.
Elmondása alapján a széria első évadában olyan kellemetlenül szűkek voltak a Csillagflotta egyenruhái, hogy a szereplőknek még mozogni is nehezére esett bennük. Stewartnak komoly nyak- és hátfájdalmakat okozott a viselésük, olyan mértékben, hogy majdnem pereskedésre kényszerült.
A jelmezek egy mérettel kisebbek voltak a kelleténél, ezért a színészek sokszor kerültek szó szerint kényelmetlen szituációba, főleg amikor ülő pozícióból fel kellett állni, vagy fordítva. Ilyenkor komoly erőfeszítésbe került a helyére rángatni öltözéküket, ami okozott néhány humoros pillanatot.
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!Stewart szerint Gene Roddenberrynek, a sorozat atyjának volt az a téves víziója, miszerint egy ilyen űropera karaktereinek "szexinek" kell kinézni. Akkor kezdett el igazán aggódni, mikor már az orvosa is figyelmeztette, hogy hosszabb távon maradandó károsodást fog szenvedni, ha folytatja a gyűrődésnek teljesen ellenálló ruha viselését.
Mivel a pereskedés már komolyan felmerült opcióként, a stúdió beleegyezett abba, hogy olyan jelmezeket használjanak, ami nem terheli meg folyamatosan a színészek gerincét. Bár Roddenberryt kevésbé hatották meg a panaszok, végül sikerült közös nevezőre jutni, mikor a későbbi évadokban már új jelmeztervezőt kértek fel. Az új Csillagflotta-egyenruhájában már komfortosabban irányíthatta az Enterprise legénységét Picard kapitány, mivel a hátsó zsebénél elrejtettek neki egy cipzárt, amivel lazítani tudott kicsit a szorult helyzeteken.
https://www.looper.com/1561261/patrick-stewart-star-trek-generations-costume-damage/
Ezek a filmes helyszínek turistacélpontnak is kiválók
Ráadásul nem is csak a rajongóknak mondanak valamit, hanem a hollywoodi szereptől elvonatkoztatva is gyönyörűek.
Újabb 7 elképesztően hangulatos vár Magyarországon
Ismét megmutatjuk, miért érdemes egy kirándulás alkalmával hazánk várait megcélozni!
Mit gondolsz? Bevállalnád Jude Law nadrágját idén nyáron?
Jude Law nadrágja bár súrolja a megosztó darabok határát, mégis van benne valami, ami miatt még akár működhet is idén nyáron.
Miért hazudunk, ha tudjuk, hogy ártunk vele?
Sokszor saját magunkat is átverjük, ennek ellenére gyakran élünk ezzel a rossz viselkedésformával.
Mediterrán étrend: egészségesebb életmód a tányérunkon
A mediterrán étrendet gyakran nevezik az egészséges életmód kulcsának, nem véletlenül.
7 szuper strand a Balaton partján
Ezekben a helyszínekben tuti nem fogsz csalódni!