Szívmelengető az ok, amiért Tom Felton nem nézi a Harry Pottert
Nem arról van szó, hogy már a forgatás alatt meggyűlölte volna ezeket a filmeket. Épp ellenkezőleg.
Egy igazán ellenszenves karaktert alakított Tom Felton a Harry Potter-filmekben: Draco Malfoyt, akinek édesapja, Lucius is Voldemort szolgálatában állt. Bár az utolsó részt is több mint egy évtizede mutatták be, a rajongók még most is lelkesednek a szériáért, Felton pedig több színésztársával egyetemben szívesen beszél akkori élményeiről, tapasztalatairól, emlékeiről. Viszont az alkotásokat nem nézi meg újra.
Persze hallottunk már olyat, hogy egy-egy színész annyira megutálta saját szerepét, hogy ezért nem hajlandó újranézni az adott filmet, de Felton esetében nem ez a helyzet. Sőt, azt mondja, túlzás lenne állítani, hogy soha még csak bele sem nézett a Harry Potter epizódjaiba, ám tudatosan, elejétől a végéig, esetleg maratonszerűen soha nem ült le ezek elé.
Jó oka van rá, hiszen úgy fogalmazott: „Nem néztem még végig ezeket egy nagy maraton keretében, de remélem, hogy egyszer majd megtehetem. Ezt a pillanatot viszont akkorra tartogatom, amikor egy kicsit idősebb leszek, és talán velem lesznek a saját muglijaim.” A mugli a történet szerint a varázstalan embereket jelenti, de jó eséllyel Felton a leendő gyermekeire gondolt. Vagyis azt szeretné, hogy különleges legyen, amikor újra megnézi valamennyi Potter-mozit.
Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!Milliárdokat ért az F1-legenda, Jody Scheckter autógyűjteménye
Jody Scheckter saját kollekciójának tizenkét darabját kínálta eladásra, 1979-es világbajnok Ferrariján kaszált a legtöbbet.
A legújabb nyaralási őrület a sportturizmus
Talán nem is annyira nagy újdonság, de most újra felfutóban van ez az utazási forma.
A pokol kapuja: a sziget, amely még James Bond-filmben is szerepelt
Hasima egy elhagyatott sziget, amely Japánhoz tartozik – sötét múltja van, mintegy 1300 ember lelte itt halálát.
100 milliós Rolls-Royce-szal erősített a miami rendőrség
Mindenkit megnyugtatnak: az adófizetőknek egyetlen forintjába sem került az autó.
Ok nélkül ütötték meg Steve Buscemit, kórházba került
A színész gyanútlanul sétált New York utcáin, amikor egy ismeretlen különösebb előzmények nélkül behúzott neki.
A lapostető előnyei és hátrányai
A lapostető nem véletlenül számít az egyik legkedveltebb építészeti megoldásnak napjainkban. Építkezés előtt állóknak mindenképpen érdemes ismerniük az előnyeit és a hátrányait, hogy jó döntést tudjanak hozni.